Gondoltam, kipróbálok valami mást is, untam már, hogy mindig ugyanazokba az arcokba futok bele a társkeresőn, ugyanazokat az átlátszó sztorikat hallom tőlük. És még csak arra sem emlékeznek, hogyan próbáltak befűzni két évvel ezelőtt, és hogyan tűntek el mindenféle magyarázat nélkül, ígéreteikkel együtt a homályban. Van ez a trendi okosság, lépj ki a komfort zónádból, mert majd akkor élsz igazán. Rendben, regisztrálok a Tinderre.

Mivel a fészbukkal jelentkezem be, pillanatok alatt kiderül, hogy a szomszéd srác is fenn van, (házas, három gyerek), meg a gimis osztálytársam férje. Gyorsan letiltom azokat a profilokat, akik az ismerőseim. Eddig sem gerjedtem a szomszédra, roppant férfiatlan a szerencsétlenkedése a kertben. Még azokat is kizárom, akikkel közös ismerősöm van. A létszám csappan, de legalább nem az én egy éjszakás kalandjaimon csámcsog majd a fél város.

A bal és jobb kezem megkülönböztetése mindig komoly gondot jelentett. Valami női genetikai probléma lehet nálunk, örökletes. A szüleim gyerekkoromban óriásikat balhéztak, mikor anyukám a térképből navigált, fordulj be itt, szívem, jobbra, majd balra mutatott. Szívem persze artikulálatlanul üvöltött, amikor kiderült, a másik jobbra kellett volna, s most oldja meg a visszafordulást az egyirányú utcában. Képtelen vagyok megjegyezni, mit is jelent, a balra húzott profilt szeretném megismerni vagy nem. Így gyakran szimpatikus arcokat veszítek el, és undokokat tartok meg, míg elfogy a kreditem.

Vidékre utazom, az gondolom, végre az ideális helyszín és alkalom, hogy felszedjek valakit egy gyors hancúrra, többet sem járok arra, nincs komplikáció, jól érezzük magunkat, csak szórakozunk egyet, ahogy Kutyuska magyarázza a kurvázásait. Ő már másfél hónapja nem tud kikeveredni a munkából, és képtelen egy éjszakát találni számomra, ahol egy jót dughatnánk, bárhol a világban. Tinderezek egyet és kész. A fickó éppen az anyósánál van a családdal, mivel síelni utaznak, adjam meg a mail címemet, hogy ott levelezzünk. Mindezt öt üzenetből tudom meg, szó nem esik pózokról meg mocskos vágyakról, levelezzünk.

A következő közli, éppen kutyát sétáltat, nekem van-e állatom, kérdezi. Istenem, add, hogy ne állatokkal csinálja! Igen, macskám, nem kell sétáltatni, kinn él a kertben. Szuper helye van, a garázsban lakik, nem szeretem a szőrt a kanapén. Felhördül, mi lesz vele, ha hozzám költözik, állandóan vitázni fogunk, mert az ő csivavája szobakutyus.

Ennyit a gyors és komplikációmentes szexről. Két hét után letöröltem az appot a mobilomról. Kutyuska kikötözéses perverziója engem is felizgat, imádok otthon uralkodni az én nagy hatalmú, szuper szexi és borzasztóan okos üzletemberemen. És a másfél hónap szünet nem is elviselhetetlen, tekintve, hogy II. Rákóczi Ferenc, jó, ha egy évben egyszer találkozhatott a feleségével vagy a szeretőjével a szabadságharc alatt. Amália, a neje, nem kedvelte a katonai táborokat, ezért az unalmas Erdély helyett inkább Bécsben időzött. Majd később az asszonyt elfogták, így már nem látogathatta meg az urát, ennek ellenére gyermeket szült. A fejedelmi szerető, vagy ahogyan az osztrák titkosszolgálat hívta, Rákóczi ágyasa, Lengyelországban élt, házas volt, szintén nem jöhetett gyakran. Ráadásul a kémek még a levelezést is bonyolulttá tették, Erzsébet Ilona leginkább futároknak tanította be az üzeneteit, amit aztán magán fogadáson tudattak Rákóczival.

És boldogan éltek, míg meg nem haltak, külön.