Dubajozás (IV.)

A szállodában Bond már várt rám, a zuhany alatt. Pontosabban esze ágában sem volt beinvitálni, gondolom, azért tisztálkodott, hogy munka után végre imádkozhasson. Nem igazán törődtem a vágyaival, van elég meleg víz, majd újra megmosakszik. Pár kéz- és szájmozdulatommal meggyőztem az igazamról. Miután majdnem sikerült lefejeltetnie velem a csempét, amikor emelgetésem közben megcsúszott a kiömlött tusfürdőn, inkább nekidőltem a falnak, hadd ügyködjön hátulról. A fenekem mindig lázba hozta. Én meg végre éreztem valamit a farkából, szóval mindketten vizesen és elégedetten másztunk ki a zuhany alól.

 76502371_m.jpg

Hiába hisztiztem, könyörtelenül közölte, nem tudott pontot tenni a dolgai végére, és másnap is el kell mennie, miért nem voltam hajlandó várni rá egy hetet, Nizzában csak velem lehetett volna, kipihenten, tettre készen. De nyugodjak meg, visszaér, mielőtt indulnom kellene a reptérre, és kivisz engem. Mintha a fuvar aggasztott volna. Röhej.

 

Reggel felkeltett, és megkért, rendezzem a bőröndjeinket az ajtó mellé, és háromkor menjek le a recepcióra, miután leadom a kulcsot, a londiner lecipeli majd a csomagokat. Lehetőleg a lobbiban nézzek utána, hogy a fiú semmit se felejtsen fenn. Egyébként érezzem jól magam. Kicsit napoztam, meg átszaladtam ajándékért a gyerekemnek. Fél háromkor elkezdtem a táskákat az ajtó mellé sorakoztatni. Bond bőröndjén még ott lógott a legutóbbi csomagcímke, mivel utálom a levakarhatatlan nyomot, amit a ragasztó hagy maga után, majdnem letéptem. Aztán rádöbbentem, hogy jövök én ehhez, nincs jogom egy idegen pasi szokásait megváltoztatni, ha rajta hagyja a ragacsot, szíve joga. Próbáltam visszasimogatni a matricát a fogóra. Véletlenül megakadt a szemem a néven, A. Salah. Mr. Bondot természetesen nem így hívták. Muszáj volt megnéznem a másik csomagot is, M. Barkouki. Ezen a táskán még egy elegáns névcímke is függött, elfordítottam a bőr fedőlapot, Faddhi Alhassan, mellette Bond telefonszáma díszelgett, amin általában én is hívtam.

 

Lemerevedtem, riadtan körülnéztem, vajon lehet-e itt valahol kamera elrejtve, amin keresztül Bond láthatja, olyasmivel foglalkozom, amivel nem kellene. Szeretem a kalandokat, de ez a dubaji még nekem is túl sok(k) volt. Haza akartam érni, biztonságban, mielőbb. Jóval három előtt leadtam a kártyát, leültem a hallban, a lifttel szemben, hogy jól láthassam, minden bőröndöt maradéktalanul leszállít-e a londiner. Csak a Jóisten tudhatja, mi lehet bennük, én mindenesetre elástam a kíváncsiságom, jó mélyre. Imádkoztam, hogy érkezzen meg Bond minél előbb.

 

Ő a lehangoltságomat csalódottságnak és az elválás miatti szomorúságnak vélte, ezért gyorsan az órájára pillantva közölte, még lesz időnk megállni pár percre a zenélő szökőkútnál. Ne szabadkozzam, ezt mindenki látni szeretné, sokan csupán emiatt utaznak Dubajba, bár sajnálja, de nappal nem zenél, az estét meg nem várhatjuk meg. Ha tudta volna, hogy ez engem most mennyire boldoggá tett, a nem megvárás.

 

Soha ne feledd, hogy honnan jöttél, különben nem tudsz hazamenni.