A világ eredendően a punci körül forog, a megszerzéséért és birtoklásáért folyik a harc. Puncik irányították a legnagyobb államférfiakat, mint például Szulejmán szultánt Hürrem, XV. Lajost Madame Pompadour, a legnagyobb titkokat adták ki érte Mata Harinak. És persze mindannyian egy punciból származunk, így nem csoda, hogy a Föld leghírhedtebb s legismertebb, női nemi szervet ábrázoló festményének A világ eredete címet adta alkotója, Gustave Courbet.

Sokáig folyt a találgatás, ki lehetett a modell, hiszen köztudott, Courbet a valóságot ábrázolta, ez látszik is a képen, a punci teljesen naturalista valójában tárulkozik fel, buja szőrbozont borítja. Amennyiben korábban festettek is pucér hölgyeket, általában az ókori témájú ábrázolásokon a nimfák duci combjai elfedték a szeméremdombot, vagy ha esetleg mégis látszódott valami, teljesen csupasznak festették. Na, nem azért, mintha gyantáztak volna már akkoriban is, csupán idealizáltak minden testrészt. Azt sejtették, feltehetőleg Courbet szeretője, Joanna tárulkozott fel.

A kételyeket az okozta, hogy Joannának élénkvörös haja volt, míg a bozont egyértelműen sötét, majdnem fekete. Ráadásul a képet Courbet egy másik férfi, egy egyiptomi diplomata megrendelése alapján festette, miért is állt (fetrengett) volna hozzá modellt a festő szeretője? Napjainkban kiderült a titok, Alexandre Dumas levelezésének tanulmányozása közben találtak utalásokat a kitárulkozó személyre, természetesen a megrendelő szeretője, Constance Quéniaux, párizsi balett táncosnő punciját örökítette meg Courbet.

A 34 éves hölgy már visszavonult a színpadtól, és híresen szép, barna szemöldöke volt. A képet 1866-ban rendelte meg Khalil Bey egyiptomi diplomata az erotikus gyűjteménye számára. Khalil Bey az egyiptomi kormányzó unokaöccseként, nem hivatalos nagyköveti státuszban tartózkodott Párizsban, hogy elősegítse a Szuezzel kapcsolatos tárgyalásokat. Persze nagyszerűen kihasználta az alkalmat, hogy bővítse művészeti gyűjteményét, mely számos aktot, illetve kisebb-nagyobb szobrot tartalmazott, szeretkező párokról és életnagyságú falloszokról. Sajnálatos módon Beynek volt egy a hölgyeknél is hatalmasabb szenvedélye, a szerencsejáték. 1868-ban szinte a teljes vagyonát elveszítette, ekkor került a kép egy régiségkereskedő tulajdonába, aki a galériájában lefedte A világ eredetét egy másik Courbet tájképpel. A kereskedő nem szerette volna, ha bekövetkezik, ami korábban egy kiállításon, ti. az egyik látogató hölgy elájult a kép láttán.

1910-ben magyar szál kapcsolódik a történethez, báró Hatvany Ferenc megvásárolja a festményt. Egyesek szerint a fürdőszobáját díszítette, de én inkább hiszek a másik variációban, miszerint egy szekrényben őrizte, s mikor egy-egy vacsora után visszavonult a férfitársasággal szivarozni, ezzel nyűgözte le a fiatalembereket. A második világháborúban egy banki széfbe menekítette gyűjteményét Hatvany, azonban az oroszok minden darabját lefoglalták. 1947-ben sikerült a bárónak emigrálni, ekkor az oroszok nagylelkűen felajánlották, egyetlenegy festményt magával vihet, persze nem a közismerten értékesek közül. Hatvany jó érzékkel A világ eredetét választotta, amit 1955-ben elárverezetett, 1,5 millió Frankért. A magángyűjtő halála után a francia állam megegyezett az örökösökkel, így kép azóta a Musée d’Orsay falát díszíti. A festményről képeslap készült, a statisztikák szerint ez a múzeum második legtöbbet eladott emléktárgya.

A jókislányok félnek a tűztől, a rosszak játszanak vele.