A madám és a kurtizánok kedvenc törpéje

A madám a bordélyház tulajdonosa, vezetője. Szalonjában elbeszélget a betérő férfiakkal, szórakoztatja őket, információkat gyűjt, amelyeket később felhasznál vagy eltitkol, érdekei szerint. Kiválasztja és képzi, ellenőrzi a neki dolgozó prostituáltakat, beszerzi a szükséges engedélyeket, gondoskodik az orvosi ellátásukról.

53115230_m.jpg

 

Minden kisgyerektől megkérdezik, hogy mi szeretne lenni, ha felnő, aztán válaszol valami marhaságot. A felnőttek ilyenkor megsimogatják a fejét, jól van, Pistike, álmodozz csak, majd belelóg a kezed a bilibe, és szépen felébredsz. Általános vége felé már határozott elképzelésem volt nekem is, ma úgy fogalmaznánk, volt jövőképem, de a valóság helyett inkább azt mondtam, újságíró vagy némettanár leszek. Már tizenhárom-évesen is tisztában voltam vele, a madám nem a fejsimiző kategóriás álomhivatás. A gimiben rádöbbentem, hogy ráadásul nálunk ez illegális, nem üzemelhetnek már bordélyházak, még a legelegánsabb, luxus változata sem engedélyezett. Szerettem volna egy időgépet, hogy visszarepülhessek a húszas évekbe, elegáns, csillogó ruhában fogadhassam a kor híres költőit, íróit, színészeit és mágnásait. Felszolgálhassam a szezon divatos étkeit, folyjon a pezsgő, szóljon a zongora, gomolyogjon a füst. (Mondjuk ez utóbbit kihagytam volna.)

 

Később felismertem, hogy szvinger klubok nyitása nem ellenkezik a törvényeinkkel, de szigorú szabályai vannak. Viszont itt is biztosíthattam volna kulináris élvezeteket a tagoknak, mint például szusi felszolgálása és pusztán szájjal történő elfogyasztása a tálcaként szolgáló meztelen hölgyekről. Majdnem meztelen, mert bugyi viselése NÉBIH-előírás. Szerintem rengeteg jelentkező akadt volna a tálca szerepére. Ráadásul beszerezhettem és felszerelhettem volna az összes szexuális játékszert, hintákat, ágyakat, amelyekre otthon sosincs elég hely, meg Úristen, mint szól a bejárónő, két hónapig keresgéltem, most biztos felmond. Jó ideig dolgoztam is a projekten, de csupán csillagászati összegért tudtam volna olyan ingatlant szerezni, amely mind a vendégek, mind a szomszédság számára megfelelően intim és diszkrét lett volna. Minden létező kalkulációm szerint anyagilag csúfos bukás lehetett volna a kirándulás, így letettem róla.

 

Velem ellentétben Toulouse-Lautrec nem adta fel az álmait, hanem először húsz évesen elhagyta szülei házát, és az utcalányok közelébe, a Montmartre költözött. Az apja nem törődött fia lecsúszásával, mivel már rég lemondott egyetlen gyermekéről, mikor Toulouse-Lautrec kamaszként gyors egymásutánban mindkét lábát törte, majd rosszul forrt össze a csont, és kiderült, se lovaglásra, se vadászatra nem lesz többé alkalmas. Ráadásul innentől csupán a férfi törzse nőtt, a végtagjai nem. A lábadozás alatt kezdett el rajzolni, a festőt rajongásig szerető anyja tanárokat fogadott mellé. Érettségi után nem is folytatta tanulmányait, csupán festett. A Moulin Rouge híres-hírhedt kánkánozó táncosnője, La Gouluet, a botrányhősnő szerepelt az első, a malmot reklámozó plakáton is, ami annyira megtetszett a tulajdonosnak, hogy háromezer darab másolatot nyomatott róla, mely híressé tette a szórakozóhelyet és Toulouse-Lautrecet.

 

Később a festő nem elégedett meg a bárok és kocsmák látogatásával, néha hetekre beköltözött egy nyilvánosházba. A madám és a lányok szívesen fogadták, egyrészt a gróf vagyona, másrészt együtt érző, segítőkész természete miatt. Rengeteg pillanatképet festett a klienseikkel mulatozó, készülődő, öltözködő, mosakodó, fáradt és beteg prostituáltakról. Azonban sohasem egy kukkoló kíváncsiságával, hanem a közéjük tartozó szemével ábrázolta őket. 1892-ben hosszabb időt töltött Londonban, ahol felkérték egy olyan plakát rajzolására, amely egy frissen megjelent regényt népszerűsített. A reklámban fekete hajú kurtizán csókolgat egy kopaszodó, középkorú bankárt. A rosszlányok végigkísérték művészi és személyes útján, egy átmulatott éjszaka után mellőlük vitték be a szanatóriumba, ahol már nem tudták kigyógyítani alkoholizmusából és a szifiliszből.

 

A reggeli fényben valahogy kopottnak tűnt minden, a bútorok, a szőnyegek, a függönyök. Még nem takarítottak, mindenütt cigarettacsikkekkel teli hamutartók, koszos poharak és tányérok, elhagyott ruhadarabok hevertek szerteszét.

 

Alapos szellőztetés után szebbnek tűnt volna a világ.1

 

  1. Szőcs Henriette: Alteregó (Aposztróf Kiadó, 2011.)