A delfinek a fogascetek közé tartozó vízi emlősállatok. Különleges képességük, hogy visszhang alapján tájékozódnak. Társas lények, szívesen játszanak az emberrel is. Ugyanakkor ragadozók, és egymás közti érintkezéseikből sem hiányzik az agresszió, sőt, a gyilkosság. Értelmi képességeik kiemelkedőek, gyakran hasonlítják őket a csimpánzokhoz, sőt az emberhez is.

A Projektvezető kábé két éve felszívódott, nem üzent, nem hívott szkájpon. Egy idő után töröltem a kedvenceim közül a társkeresőn, még a nick nevét is elfelejtettem, valami teljesen szokványos angol férfinév volt. (Nem értem, miért gondolják az arab férfiak, hogy a nők előtt el tudják titkolni a származásuk, ha külföldi nevet és kamu lakhelyet választanak, a profil fotó mindent elárul.) Nagy ritkán még feldobta a rendszer keresője, ha éppen onlájn volt, később már az sem. Azt hittem, azért tűnt el, mert okos fiúként rájött, állandóan kegyes hazugságokkal etetem, eszem ágában sincs még egyszer találkozni vele. A Projektvezető nem díjazta az őszinteséget, miután párszor megpróbált Isztambulba hívni, közöltem vele az igazságot, Kutyuska miatt ezt nem tehetem meg, bárhol a városban összefuthatnánk vele vagy a barátaival. A Projektvezető megsértődött féltékenységében.

A múlt héten aztán mailt kaptam valakitől, hogy vagyok, tudom-e ki ő. Nos, az ilyen vicceket mindig is gyűlöltem. Ingerülten válaszoltam, nem, de nem is akarom kitalálni, viszont anonimekkel nem tárgyalok, túl sok a hivatalos levelezni valóm, baromságokra nincs időm. Elárulta, ő a Projektvezető. Majd a telefonszámomért nyaggatott, hiába. Az én számomat senki se törölje ki, ha mégis, viselje a következményét. Valahonnan előkaparta, majd a leglehetetlenebb időpontokban üzent, felkeltett hajnali fél négykor. Reggel dühösen megírtam, öt óra időkülönbség van köztünk, nem ártana figyelembe venni. Ritkán válaszoltam neki, sokszor csupán másnap, de még ez is felbátorította, tegnap mindenképpen beszélni akart velem. Megijedtem, hogy valahová el akar hívni megint, már kifogásokat gyártottam magamban. Aztán, mikor hívott volna, természetesen mással beszéltem, megkaptam a szokásos hisztit, nem ér el, foglalt vagyok. Úgy látszik, két év alatt sem változott semmit. Kikérdezett töviről hegyire, milyen a munkám, merre nyaraltam, mindig nagyon figyelmes volt. Érdeklődött a gyermekemről, én is az övéiről. Kiderült, a legkisebb négy éves, tehát amikor találkoztunk és utazgatott a többi lánnyal, a neje terhes lehetett a harmadikkal. Nem nagyon szoktak érdekelni a pasijaim feleségei, de most megsajnáltam a nőt. Kérdezett Kutyuskáról, jóban vagyunk-e még. Igenemre szomorúan megjegyezte, akkor nem nyaralok többé más férfiakkal. Aztán elmesélte, hogy ő már nem tag a társkeresőn, mert túl sok ott a hivatásos lány, aki az utazásokból él. Különben meg szerelmes lett, azóta csak ezzel a hölggyel találkozik, teljesen kitölti a szívét, lelkét. És mi lesz, elválsz, kérdeztem. Dehogy, majd meglátjuk, hogy alakul. Mi azért maradjunk kapcsolatban.

A franciaországi Landévennec strandján tilos fürdeni, ugyanis egy Zafar nevű delfin zaklatja a fürdőzőket. Folytonosan az emberek testéhez dörgölőzik, és nem engedi őket kiúszni a partra. Nemcsak kanos férfiak léteznek, hanem kanos delfinek is.

A delfin csak egy emlős, a pokol meg csak egy szauna.