Pestről öt óra az út Dubajba. A járaton csupa húszas évei elején járó fiatal dolgozik, sajnáltam őket. Túl hosszú idő ez bezárva egy szűk dobozba, ahol még a lábad sem tudod kinyújtani, felveszel egy pózt, és órákon keresztül úgy maradsz. Mindenki begőzöl. Az utaskísérőknek elő kellett szedniük a tanfolyamon számukra oktatott összes praktikát, mert például a mögöttem ülő, harsány, Dubajt többször megjárt férfi egy óra után rosszul lett, és nonstop a vécén csücsült, miáltal a gépen levő mosdók száma egy darabra csökkent. Nyugtatniuk kellett a többi felbőszült utast, aggódtak a betegért, és úgy kellett kiimádkozniuk a mosdóból leszálláskor. Közben a fapados elvárta tőlük, hogy minél nagyobb forgalmat generáljanak, háromszor-négyszer tolják végig a sorok között az elárusító kocsit, mint afféle repkedő pincérek, kerülgessék az olyan bolondokat, mint én, aki húsz percenként az ülések között tornázott.

Este nyolc körül szálltunk le végre, de meg kellett várnunk, amíg a mentők tolószékben elviszik a hasmenésest. Majd újabb egy óra sorban állás után hozzájutottam a vízumomhoz. Bond idegesen hisztizett a bejáratnál, azt hitte, átvertem, és mégsem jövök. Látta a kijelzőn, hogy a gép landolt, én meg nem voltam sehol. Az új reptér a sivatag közepén épült, még a több sávos autópályán is negyven percbe telik a városba érni. Térdet takaró szoknyában utaztam, Mr. Bond nem győzte mondogatni, milyen csinos vagyok, aztán aggodalmaskodva rákérdezett, hoztam-e nadrágot vagy hosszú szoknyát, mert így itt nem járhatok. Minden alkalommal, amikor együtt indultunk el valahová, leginkább enni valamit, gondosan ellenőrizte, megfelel-e az öltözékem, nem mutatok-e túl sokat. Gyanítom, akkor lett volna a legmegfelelőbb számára, ha földig érő abaját öltök, és kendőt kötök a fejemre. Lopva a taxisra pillantgatott, meg-megsimogatta a combom, talán még sem bánta igazán a kurtább szoknyám. Ismét siránkozni kezdett, mennyire hiányoztam neki, megnyugtattam, most már itt vagyok, türelem.

A taxis Deira külvárosi negyedben tett le minket, egy négy csillagos, nem igazán luxus szálloda előtt, ami nem tartozott egyetlen nemzetközi lánchoz sem, a Ritz Carltonra meg legkevésbé sem emlékeztetett. Gyanítom, azért ide hozott Bond, mert itt elnézték, hogy nem házasként, (pontosabban nem egymással házasként), egy szobában lakjunk. Míg Lisszabonban minduntalan belém karolt, itt visszaváltozott muszlim férfivá, mindig előttem járt két lépéssel. A szobában rettentő ideges volt, közeledett az éjfél, gyorsan odaadta az ajándékom, morgások közepette, hogy az egész dohai repteret át kellett kutatnia ezért a pink színű MK óráért. Hiába tiltakoztam, nem vagyok éhes, inkább megköszönném a figyelmességét és fáradozását, lerángatott a közeli bevásárlóközpont gyorséttermébe vacsorázni. Nyoma sem volt a lisszaboni eleganciának és luxusnak. Nem értettem, ha már vackot eszünk, miért nem lehetett a szobapincértől rendelni, miért töltjük vele a drága időnket, ahelyett, hogy végre dugnánk?

Mikor visszakeveredtünk a szobába, rám parancsolt, vetkőzzek le. Mivel nem igazán volt működőképes, bekaptam a farkát, az mindig csodát művel, közben igyekeztem lenyűgözni a pucér seggem látványával. Teljesen begerjedt, rácsapott párszor a fenekemre, majd tizenkét erőteljes lökés után felrobbant. Kidobta a használt gumit, lezuhanyozott, majd az ágy másik felére gurult. Onnan mormogta nekem fél álomból, reggel aludjak nyugodtan, ameddig kedvem tartja, mert ő korán elmegy Abu Dhabi-ba. A tetőn van egy medence, napozgassak, amíg visszaér. Kielégületlenül egy jó darabig még azon törtem a fejem, milyen lehet Bond, amikor nem szerelmes, mert ugye, most őrülten az, de aztán győzött a fáradtság, és elaludtam én is.

Aki menni akar, arra rá kell adni a kabátot, még ha negyven fok van is, hadd izzadjon.